Elég régóta nem jelentkeztem, lassan egy hónapja, de sosem voltam abban a hangulatban, hogy nekiálljak írni. Lett volna mit, de folyton stresszeltem, hogy nem kéne, másra is fordíthatnám azt az időt, amíg én itt elszötymögök a blog felett. De persze, az oldalak üresek maradtak, és én mégse csináltam semmi hasznosat. Most is nagyon őrlődök, hogy inkább nekiállok sorozatot nézni, elalvás előtt. A bejegyzést már napokkal ezelőtt elkezdtem, de eddig sohasem fejeződött be.
A kirándulás lassan három hete volt. Ugye 2 havonta van összegyűlnek azok az emberek akik szociális munkában vannak és FSJ évet csinálnak. Mondhatjuk akár továbbképzésnek is, bár semmi köze hozzá. :D Most három lehetőség közül lehetett választani; film készítés, kreatív foglalkozások vagy hip-hop tánc. Az utóbbi mellett döntöttem, már csak azért is mert a másik kettő helyileg elég messze volt tőlem és nehezen jutottam volna el oda. A táncolás helyszíne 150 km-re volt arrébb, ezért ott éjszakáztunk 5 napot. Jól indult mert majdnem lekéstem reggel a buszt, az átszállásnál is egy hajszál hiányzott hogy a busz elmenjen nélkülünk, de időben odaértünk Calw-ba. Ott találkoztunk a többiekkel is. Még két átszállással Stuttgartba is voltunk. Ott volt a rendes találkozó, voltak olyanok is akiket nem ismertem mert nem egy körzetbe tartoztunk. Pontosan 6x szálltam át, hogy végre elérhessem az úti célom. Ráadásul mivel akkor esett le a hatalmas hó, ezért nem bőröndöt vittem hanem utazótáskát. Leszakadt a vállam, de még mindig jobban megérte, mert láttam a többieket szenvedni a nagy hóban, miközben a szállás felé mentünk. Négyen kerültünk egy szobába, igaz Elif-el megbeszéltük, hogy legközelebb csak ketten leszünk. Nem a többiek zavartak minket, de mégis nehezebb volt négy lányra egy fürdőt beosztani. Elif-nek kell bő egy óra mire kisminkeli magát, nekem meg elég tíz perc. Sajnos nem lesz legközelebb... De ezt majd később!
A program a következő volt minden nap: reggel 8-tól reggeli, 9-től 11:30-ig hip-hop tánc, utána ebéd plusz egy másfél óra pihi, aztán délutáni programok amiket mi találtunk ki. A tánc nagyon tetszett, élveztem, bár a 2,5 órát kicsit soknak tartottam, mert a végén már semmi kedvem nem volt csinálni, főleg a hét vége fele nem. Az étkezések finomak voltak, reggel-este svédasztal, délben pedig finom ételeket főztek. Az utána lévő pihiben általában kidőltünk és aludtunk egyet. Tök rossz volt az utána való hét mert, délutánra mindig tök jól elálmosodtam. A délutáni programokat mint mondtam, mi találtuk ki. Ezt nagyon jó ötletnek találtam, mert így legalább nem kényszerítettek rá valami hülyeségre, amihez senkinek semmi kedve nem lett volna. Volt filmnézés, foci, röpi, kvízjáték, jóga, beszámolók stb.
A társaság jól összeszokott a végére. Pénteken mentünk haza, a legnagyobb tömegben, az út Stuttgartól volt élvezetes, amikor egy másfél órás utat végigálltam, ráadásul pont az ajtóban, a nagy táskámmal így folyton mozognom kellett ide-oda, hogy az emberek elférjenek tőlem. Összességében jól telt a hetem, remek élmény volt új embereket megismerni.
Ami mostanában kiakaszt és folyton ezen pörög az agyam, hogy mi a fenét kezdjek magammal.
A kirándulás lassan három hete volt. Ugye 2 havonta van összegyűlnek azok az emberek akik szociális munkában vannak és FSJ évet csinálnak. Mondhatjuk akár továbbképzésnek is, bár semmi köze hozzá. :D Most három lehetőség közül lehetett választani; film készítés, kreatív foglalkozások vagy hip-hop tánc. Az utóbbi mellett döntöttem, már csak azért is mert a másik kettő helyileg elég messze volt tőlem és nehezen jutottam volna el oda. A táncolás helyszíne 150 km-re volt arrébb, ezért ott éjszakáztunk 5 napot. Jól indult mert majdnem lekéstem reggel a buszt, az átszállásnál is egy hajszál hiányzott hogy a busz elmenjen nélkülünk, de időben odaértünk Calw-ba. Ott találkoztunk a többiekkel is. Még két átszállással Stuttgartba is voltunk. Ott volt a rendes találkozó, voltak olyanok is akiket nem ismertem mert nem egy körzetbe tartoztunk. Pontosan 6x szálltam át, hogy végre elérhessem az úti célom. Ráadásul mivel akkor esett le a hatalmas hó, ezért nem bőröndöt vittem hanem utazótáskát. Leszakadt a vállam, de még mindig jobban megérte, mert láttam a többieket szenvedni a nagy hóban, miközben a szállás felé mentünk. Négyen kerültünk egy szobába, igaz Elif-el megbeszéltük, hogy legközelebb csak ketten leszünk. Nem a többiek zavartak minket, de mégis nehezebb volt négy lányra egy fürdőt beosztani. Elif-nek kell bő egy óra mire kisminkeli magát, nekem meg elég tíz perc. Sajnos nem lesz legközelebb... De ezt majd később!
A program a következő volt minden nap: reggel 8-tól reggeli, 9-től 11:30-ig hip-hop tánc, utána ebéd plusz egy másfél óra pihi, aztán délutáni programok amiket mi találtunk ki. A tánc nagyon tetszett, élveztem, bár a 2,5 órát kicsit soknak tartottam, mert a végén már semmi kedvem nem volt csinálni, főleg a hét vége fele nem. Az étkezések finomak voltak, reggel-este svédasztal, délben pedig finom ételeket főztek. Az utána lévő pihiben általában kidőltünk és aludtunk egyet. Tök rossz volt az utána való hét mert, délutánra mindig tök jól elálmosodtam. A délutáni programokat mint mondtam, mi találtuk ki. Ezt nagyon jó ötletnek találtam, mert így legalább nem kényszerítettek rá valami hülyeségre, amihez senkinek semmi kedve nem lett volna. Volt filmnézés, foci, röpi, kvízjáték, jóga, beszámolók stb.
A társaság jól összeszokott a végére. Pénteken mentünk haza, a legnagyobb tömegben, az út Stuttgartól volt élvezetes, amikor egy másfél órás utat végigálltam, ráadásul pont az ajtóban, a nagy táskámmal így folyton mozognom kellett ide-oda, hogy az emberek elférjenek tőlem. Összességében jól telt a hetem, remek élmény volt új embereket megismerni.
Ami mostanában kiakaszt és folyton ezen pörög az agyam, hogy mi a fenét kezdjek magammal.
Az volt a terv, hogy óvónőnek megyek tanulni, hogy legyen egy szakmám, aztán elmegyek stewardessnek. Amikor ott voltunk a kiránduláson, beszéltem egy idős hölggyel. Rájöttem, hogy minek kezdjem a B tervvel ha az A-t akarom igazán? Hülyeség, hogy majd ha 30 évesen családom lesz akkor elmegyek óvónőnek. Lehet, hogy nem 30 évesen lesz családom, hanem akár 23 vagy 36 évesen. Nem lehet előre megmondani, mikor toppan be az életembe a szerelem. Ki akarok lépni a komfort zónámból, nem akarom később megbánni a halálos ágyamon, hogy nem tettem meg. Szóval beszéltem anyával, hogy nem megyek el semelyik megbeszélésre (mert előtte már elküldtem a jelentkezéseim különböző iskolákba). Meglepetésemre elég jól fogadta, igaz hetekkel az eset után azért még próbálgat gyömöszölni, hogy biztos nem akarok-e óvónőnek tanulni. Biztos. A héten mondom fel a szerződésem és alig várom, hogy vége legyen. Egyre nehezebben bírom, lehet csak azért mert tudom, hogy hamarosan vége. Tudjátok amikor rohansz hazafelé, mert majd' bepisilsz, de igazán már a kapuban kell, mert tudod, hogy mindjárt odaérsz. Na mindegy.
Végül, most hogy feladtam az egyik lehetőséget, nem hogy kevesebb lett volna, hanem több lett belőle. Nagyon megszeretném már próbálni a stewardess dolgot, de ki nem hagynám az egyetemet sem. Mindenki azt mondja, életed legjobb időszaka. Szóval szívesen elmennék turizmust is tanulni. Persze, ha meglesz idén az érettségim. De annyira elmennék önkénteskedni. Beszéltem egy csajjal, aki először Indiába akart kimenni, de lebeszélték róla, mert veszélyes, és így elment a Fiji szigetekre. Ott egy szegény gyerekeknek fenntartott óvodában-iskolában voltak. Igaz, mondta, hogy néha borzasztó volt, pl. amikor egy mosdó volt 50 emberre, a bogarak. De én szívesebben utaznék így el minthogy, több millió forintot kidobjak egy luxusnyaralásra. Sokkal gazdagabb élményekkel térnék vissza, a világról különböző embereket ismernék meg. Mindig is csábított az egész, de egyedül nem mernék belevágni.
Közben szeretnék két hónapra vagy akár csak egy kis időre kimenni Angliába dolgozni. Nem vonz az ország, persze biztos gyönyörű, de öngyilkos lennék az ottani idő miatt, kimondhatatlanul utálom az esőt. Nem is a pénz miatt mennék ki. A nyelvet szeretném kicsit feljebb fejleszteni, mert hiába jártam én világéletemben emelt angolra, egyszerűen képtelen vagyok valakivel kommunikálni szemtől-szemben. Magántanár csak felesleges pénzkidobás lenne, én pedig már megtanultam, hogy egy nyelvet csak akkor lehet igazán megtanulni, ha az adott országban vagy.
Közben rájöttem arra is, hogy így vagy úgy el fogok költözni anyáéktól. Eddig csak kinevettem anyát, hogy nem akar elengedni, könyörög hogy maradjak velük. Azt hittem anya fél, hogy elveszít, de rájöttem, hogy az aki igazán megijedt saját magam vagyok. Egyedül egy idegen nagy városban. Minden barátom, családtagom messze tőlem. Nem tudok főzni, mindig csak halasztom a dolgaim, kicsit még szégyenlős vagyok, ha idegen embereket kell megszólítanom. Félek a változástól, legszívesebben lefeküdnék az ágyamba sírva és csak sodródnék az árral. Főleg lassan itt az érettségi az is stresszel, meg az is hogy mihez kezdjek az életemmel. De ez nem lehet. Nem lehetek olyan ember akinek a mindennapjait a számítógép és a televízió foglalja le. Képtelen lennék úgy élni és nem gyűlölni magam. Ezért felemelem a fejem és akár egyedül, akár valakivel az oldalam mellett, de nem fogok ezekről a dolgokról lemondani. Nem én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése