Hihetetlen mennyit változtam mióta Németországban élek.
Azelőtt egy szégyenlős, kicsit önző, visszafogott lány voltam. A stílusom úgy változott, mint az évszakok, mindig másképp viselkedtem, attól függően, hogy éppen melyik társasággal lógtam. Nehezen szedtem rá magam valamire, hogy elkezdjem. Tanulás, takarítás, lemenjek a barátnőmhöz vagy ne dolgok. Ritkán, amikor nem tudtak rászedni, nem mentem el a szüleimmel kirándulni azokra a fantasztikus helyekre. Mert velük unalmas. Semmit nem mertem egyedül megtenni, mindig függtem valaki mástól. Így visszagondolva nevetséges voltam és nem csodálom, hogy anyám annyit veszekedett velem. Csak próbált előre lökdösni, mire én kettőt visszaléptem.
Nem is kellett egy év, hogy összeszedjem magam. Teljesen megváltozott az életfelfogásom, minden téren. Ebben az is segített, hogy sok olyan könyvet, blogot, újságcikket olvastam, olyan embereket ismertem meg, ami pozitív hatás volt rám és felnyitotta a szemem. Amikor F.-el megismerkedtem csodálkozva néztem rá, hogy milyen bátor, minden hülyeségbe benne van, ő teszi meg az első lépéseket. Azóta felcserélődtek a szerepek. Nem az, hogy mögém bújik, és nekem kéne őt megvédenem, amit nem is tudnék mivel húsz kiló és 15 centi van köztünk :D De ha valakihez hozzá kell szólni akkor már én lépek előre, én vagyok az aki azt mondja félelem nélkül, "jó, megcsinálom". Múltkor veszekedtünk, mert panaszkodott a suliról, arról, hogy milyen fáradt, hogy dagi és le akar fogyni. Akkor tegyél érte! Utálom az olyan embereket akik folyamatosan panaszkodnak de nem tesznek, azért hogy jobb legyen. F. teljesen a régi énemre emlékeztetett.
Persze nekem is sokat kell még fejlődnöm és faragnom az elmém, testem. A tanulásra rászánni magam még mindig rettentő nehéz, úgy mint lemondani az édességről vagy rávenni magam, hogy elmenjek futni. Mert amint elhatározom, hogy egészségesen fogok étkezni tudatosan az ellenkezőjét teszem. Eddig 3 napig tartott a leghosszabb diétám :)
Viszont mindennél jobban értékelem az életet és a természetet.
Amikor csak tudok elmegyek mindenhova a szüleimmel, főleg mivel anyám imád kirándulni, ezért gyönyörű helyekre elszoktunk menni. Nem félek felszólalni, nem érdekel ha kinevetnek. Ha nem mondok semmit, talán örök életemre megbánom, hogy miért voltam olyan tutyi-mutyi. Mióta lecseréltem a baráti társaságomat sokkal boldogabb is vagyok. Már nem játszom meg magam előttük, hanem aggodalom nélkül nevethetek velük együtt. Nem zavar, hogy nem tudom rendesen kimondani az r betűt, már nem szégyellem. Bár sokan észre sem veszik addig amíg nem mondom nekik. :) Utazás közben nem telefonozok, hanem a tájat figyelem. Amúgy se akarok véletlenül úgy meghalni, hogy a neten olvasok valami hülyeséget. Akkor már inkább nézek szembe a halállal. Annyira szomorú látni, hogy sietnek az emberek. Soha nem rohanok haza, mindig normális tempóba sétálok. Sokkal kedvesebb lettem, bár ez a németek miatt van, hihetetlen kedves egy népség. Amikor először hazamentem, hülyének is éreztem magam, hogy én kedves vagyok de válaszul csak egy grimaszt kaptam. De már nem zavar, nekem nem rontja el a napom és sokkal jobban érzem magam azáltal, hogy kedvesen bánok az emberekkel.
A lényeg, hogy csak magunkon múlik az, hogy változtatunk az életünkön vagy nem. Mert mindenki tud változtatni, a többi csak kifogás! Lehetsz akármilyen rossz körülmény között, ha nem próbálkozol, ha nem teszel érte akkor ott maradsz, lelkileg vagy akár testileg összetörte. Én is félek, sok mindentől félek...a pókoktól, az emberektől is, a horror filmektől, és a változtatástól is. De harcolok mert ha csak a félelem miatt nem élek, nem teszek meg dolgokat akkor egy gyenge ember vagyok. És nem akarok gyenge ember lenni. Próbáld meg megszelídíteni az elméd, ami egy nagy vad elefánt. Kezd apró dolgokkal a változást és máris jobban fogod érezni magad. Te irányítod az életed, te éled meg a pillanatot. Ki tudja, lehet csak ez az egy életed van, próbáld meg teljes mértékben kiélvezni és nem aggódni. Én már elkezdtem változni és a kedvem, a nyitottságom a dolgokra, az életfelfogásom, minden egyes lépéssel pozitívan változik. Soha nem voltam büszke magamra, de talán egy nap az leszek.
Viszont mindennél jobban értékelem az életet és a természetet.
Amikor csak tudok elmegyek mindenhova a szüleimmel, főleg mivel anyám imád kirándulni, ezért gyönyörű helyekre elszoktunk menni. Nem félek felszólalni, nem érdekel ha kinevetnek. Ha nem mondok semmit, talán örök életemre megbánom, hogy miért voltam olyan tutyi-mutyi. Mióta lecseréltem a baráti társaságomat sokkal boldogabb is vagyok. Már nem játszom meg magam előttük, hanem aggodalom nélkül nevethetek velük együtt. Nem zavar, hogy nem tudom rendesen kimondani az r betűt, már nem szégyellem. Bár sokan észre sem veszik addig amíg nem mondom nekik. :) Utazás közben nem telefonozok, hanem a tájat figyelem. Amúgy se akarok véletlenül úgy meghalni, hogy a neten olvasok valami hülyeséget. Akkor már inkább nézek szembe a halállal. Annyira szomorú látni, hogy sietnek az emberek. Soha nem rohanok haza, mindig normális tempóba sétálok. Sokkal kedvesebb lettem, bár ez a németek miatt van, hihetetlen kedves egy népség. Amikor először hazamentem, hülyének is éreztem magam, hogy én kedves vagyok de válaszul csak egy grimaszt kaptam. De már nem zavar, nekem nem rontja el a napom és sokkal jobban érzem magam azáltal, hogy kedvesen bánok az emberekkel.
A lényeg, hogy csak magunkon múlik az, hogy változtatunk az életünkön vagy nem. Mert mindenki tud változtatni, a többi csak kifogás! Lehetsz akármilyen rossz körülmény között, ha nem próbálkozol, ha nem teszel érte akkor ott maradsz, lelkileg vagy akár testileg összetörte. Én is félek, sok mindentől félek...a pókoktól, az emberektől is, a horror filmektől, és a változtatástól is. De harcolok mert ha csak a félelem miatt nem élek, nem teszek meg dolgokat akkor egy gyenge ember vagyok. És nem akarok gyenge ember lenni. Próbáld meg megszelídíteni az elméd, ami egy nagy vad elefánt. Kezd apró dolgokkal a változást és máris jobban fogod érezni magad. Te irányítod az életed, te éled meg a pillanatot. Ki tudja, lehet csak ez az egy életed van, próbáld meg teljes mértékben kiélvezni és nem aggódni. Én már elkezdtem változni és a kedvem, a nyitottságom a dolgokra, az életfelfogásom, minden egyes lépéssel pozitívan változik. Soha nem voltam büszke magamra, de talán egy nap az leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése